Madrid a Hilton szálloda előtere 2015 január 3
Sikeresen megérkeztünk Madridba, Sergio pedig a szálloda előterében szervezett egy csapat megbeszélést. Szerencsére az utazás viszonylag jól telt el. Szerencsére Diego bealudt, így nem volt esélye Clara-nak, hogy végig csókolózzák az egész utat. Cande viszont egész úton csak csacsogott, most épp a szülinapja volt a téma. Cande még nem is sejti, de Rugge-val együtt már szervezkedtünk egy kicsit és a koncert utánra szerveztünk neki egy bulit, Madrid egyik legjobb szórakozóhelyére. Nagyon merem remélni, hogy meg lesz vele elégedve, mert szívünket-lelkünket beleadtuk abba, hogy a mai nap különleges legyen a számára. De térjünk is vissza ahhoz a bizonyos megbeszéléshez.
- Rendben srácok, először kiosztom a szobákat, utána elmondom, a dallistát, hogy biztosan mindenki képben legyen. Ezek után kaptok néhány óra szünetet, majd próba és irány a koncert! Szóval a szobák elosztása a következő: Jorge-Ruggero, Mechi-Tini, Clara-Diego, Facu és Samu! - ezek után Sergio ránk nézett és alaposan elgondolkodott. - Lányok, veletek mit csináljak?
- Had legyünk egy szobában, légyszi, légyszi, légyszi! - kántáltuk kórusban és a hatás érdekében bevetettük a kiskutya szemeket is. Szerencsére Sergio nem tudott neki ellenállni, így végül mi hárman egy szobába kerültünk.
- Rendben, most, hogy meg volt az öröm, térjünk át a munkára. A dallistát előzetesen már megkaptátok, de eszközöltem rajta kisebb változtatásokat: A Veo Veo helyett az A Mi Lado lesz, amit Alba, Cande és Lodo fognak énekelni. A Luz Camara y Accion is repült, helyette a Rescata mi Corazon került bele, a felállás viszont marad, Ruggero énekel, Mechi pedig a felénél becsatlakozik. Még valami: Az On Beat és a Ven Con Nosotros közé beékeltem a Ser Quien Soy és az Aprendír Decir Adios akusztikus változatát, amit Lodo és Diego fognak előadni a sorozathoz hasonlóan! - köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Ugye Sergio most csak viccelt? Tuti, hogy nem fogok vele énekelni!
- Sergio, az elején még úgy volt, hogy a két dal külön lesz szedve jó távol egymástól! - vigyorogtam, ami inkább vicsornak tűnt, Cande meg is ütögette miatta a vállamat.
- Valóban, de visszanéztem a felvételeket és a hangotok nagyon passzol egymáshoz és tudom, hogy remek munkát fogtok végezni. Rendben, ennyi lett volna. Most menjetek csomagoljatok kis és pontban 4-kor várlak titeket! - remek, ez a nap is csodásan kezdődik. Miután Sergio befejezte a mondandóját, a lányokkal birtokba vettük a szobánkat.
- Pocsék ez a nap! - mérgelődtem és levágódtam az ablak melletti ágyra.
- Már alig várom, hogy hallhassalak titeket énekelni! - áradozott Alba, mire megdobtam őt az egyik párnával.
- Kár, hogy ezzel egyedül vagy!
- Tényleg, mit terveztek ma? Csak mert tudjátok, hogy ma van a szülinapom! - vigyorgott Cande. Az ő mosolya nem tűnt vicsorgásnak.
- Cande, tudod, hogy mennyire el leszünk fáradva a koncert után. De ne aggódj, majd máskor megünnepeljük!
- Hát persze, miért is hittem, hogy a legjobb barátnőim, majd velem akarják ünnepelni a szülinapomat! - azzal duzzogva kisétált a szobából.
- Nem kellene utána menni?
- Albi, totál felesleges. Ha meglátja milyen bulit szerveztünk neki, rögtön elszáll a dühe.
- Nekem viszont mennem kéne, beszélek Ruggero-val, hogy állnak az előkészületek!
- Rendben, én úgyis szerettem volna sétálni egy kicsit! - ezek után szétváltunk. Épphogy kiléptem a szobából, egy hang rögtön megállított.
- Alig várom, hogy megint együtt dolgozhassunk! - a falnak támasztotta a hátát és elővette a legcsábosabb mosolyát.
- Diego, megtennéd, hogy nem hozod rám a frászt?
- Ennyire csúnya lennék? - csak megforgattam a szemem és már mentem is. Sajnos Diego nem elégedett meg ennyivel és sebes léptekkel jött utánam.
- Na lazíts már egy kicsit! Te egyáltalán nem örülsz, a közös munkának?
- Nem, képzeld nem örülök neki! Az se lepne meg, ha te magad kérted volna meg Sergiot, hogy változtasson a dallistán!
- Na és ha így volt, akkor mi van? Csak annyit akartam, hogy a közeledben lehessek, talán ez baj?
- Mégis miért akarsz te annyira a közelemben lenni Diego? - erre elkapta a karomat és magához húzott. A kezem pont a szívén landolt és éreztem, hogy az övé is olyan gyorsan ver most, mint az enyém.
- Szerintem te is tudod rá a választ. Lodo, én...
- Kérlek ne mond ki, nem akarom hallani amit most mondani akarsz!
- Te meddig akarod letagadni? Mert én képes lennék szétkürtölni, ha kell akkor az egész világnak! Tudom, hogy te is ugyanezt érzed, szóval kár letagadnod!
- Tudni akarod az igazat? Igen, én is éreztem ezt, de már elmúlt. Boldog vagyok Thomassal és ha most megkérné a kezem, azonnal igent mondanék neki! - elhúzódtam tőle és inkább otthagytam. Fájt hazudnom neki, de ha most azt mondom, hogy én is legalább annyira szeretem őt, mint ő engem akkor csak még jobban bonyolítanám a dolgokat és ez az amit a legkevésbé szeretnék. - Csak ki kell érned Lodo! - motyogtam magamban, majd mikor kiléptem a hotelből, hagytam, hogy megeredjenek a könnyeim. Miért is hittem azt, hogy itt majd megtalálom a lelki békét amire most szükségem lenne. Ha lehet csak még jobban össze vagyok zavarodva. Sajnos odakint elég hideg volt, én pedig elfelejtettem kabátot vinni. Gondolkodtam rajta, hogy visszamegyek, viszont egy kellemesen puha anyag súrolta a csupasz vállamat. Nem kellett felnézzek ahhoz, hogy tudjam kihez tartozik ez a pulóver ami a vállamon landolt. Ő viszont finoman megemelte az államat és letörölte a könnyeimet.
- Gyere! - összekulcsolta a kezeinket és elindultunk. Fogalmam sem volt hová megyünk, de végül is teljesen mindegy volt.
- Diego, miért csinálod ezt?
- Mert látom, hogy nem vagy jól! A barátnőidnek hazudhatsz, de nekem nem. Ahhoz túlságosan jól ismerlek! Kérlek, ne kérd, hogy letagadjam amit irántad érzek, mert az nem menne! Szeretlek és nem akarom, hogy távol legyünk egymástól!
- Diego, én...
- Tudod miért jöttem össze Clara-val? Mert azt láttam, hogy egy fikarcnyit sem érdekellek és kellett valaki, aki mellett kontrollálni tudom az érzéseimet. Én megpróbáltam, de tényleg. Viszont akárhányszor Clarara néztem, mindig eszembe jutott, hogy mekkora pancser voltam amiért nem vallottam be neked rögtön az elején, hogy mit érzek. Talán akkor most nem lennénk ebben a helyzetben és nem utálnál ennyire!
- Sosem tudnálak utálni, Diego! - fújtam ki a levegőt, majd a mellkasára döntöttem a homlokom. Magához húzott és nyomott egy puszit a fejem tetejére. Egy pillanatra úgy éreztem, én vagyok az ébenfekete hajú hercegnő, akit megmentett a tökéletesre fésült hajú herceg. Kár, hogy a hercegnek van már hercegnője, ahogy nekem is hercegem, bár kitudja meddig. Le kellene zárnom a Thomas dolgot, mielőtt még megkérné a kezem, vagy valami. Diego végül megfogta a kezem és elindultunk sétálni. Hihetetlen milyen megnyugtató volt, hogy kettesben lehettünk. Szerencsére az utca nem volt tele emberekkel, így nem kellett félnünk attól, hogy esetleg félreérthetnék a dolgokat. A meghitt pillanatot a mobilom csörgése szakította félbe.
- Halló? - kérdeztem a vonal másik végéről pedig a tűzvörös hajú barátnőm hangját hallottam meg.
- Lodo, hol a francba vagy? Sergio már nagyon pipa!
- Fenébe, teljesen elfelejtettem. Épp sétáltunk, de sietünk vissza!
- Sétáltatok? Mégis kik?
- Diego is itt van velem! - erre Cande sikkantott egyet, szóval eltartottam a fülemtől a mobilt.
- Most azonnal meséld el, mi történt!
- Majd próba után, most leteszem!
- Baj van? Cande nem szokott így sikongatni.
- El fogunk késni, szóval jobb ha sietünk! - Diego ránézett az órájára, majd megfogva a csuklómat, elkezdtünk futni vissza a szállodához. Gyorsan elengedtem a kezét és mentünk a próbateremhez. Sergio ott toporgott az ajtóban és mikor észrevett minket, elég mérges volt.
- Elárulnátok, hogy hol voltatok? Már rég elmúlt négy óra!
- Ne haragudj Sergio, de Lodo rosszul volt és elvittem sétálni, hogy jobban legyen.
- Most már jól vagy? - kérdezte, én pedig bár még mindig remegtem, bólintottam. Diego Clara-hoz ment, de előtte még egymásra mosolyogtunk. Azt hiszem végre helyreállnak a dolgok, legalábbis remélem, hogy így lesz.
- Ez meg mi volt? - jöttek oda hozzám a lányok, mire megráztam a fejem.
- Majd a próba után elmondom! - Ezek után hosszú próba következett. Majdnem minden dalt elpróbáltunk, hogy minden flottul menjen este. Tánc közben Diego-val sűrűn egymásra néztünk és csak vadul mosolyogtunk egymásra. Igaza van, nem tudom letagadni, mennyire tetszik nekem. Próba után a csajokkal elvonultunk, hogy elmondhassam nekik részletesen mi történt. - Azt mondta, hogy szeret engem és a közelében akar tudni! - ecseteltem, a lányok pedig tátott szájjal hallgatták a beszámolómat.
- Bevallotta, hogy szerelmes beléd? - kérdezte Alba, mire bólintottam.
- Azt mondta csak azért jött össze Clara-val, mert szüksége volt valakire akivel engem helyettesíthet. Tudom, hogy önzőség, de annyira megkönnyebbültem, hogy nem őt szereti értitek?
- Belecsöppentem a legszebb szerelmi sztoriba! - áradozott Cande, én pedig képtelen voltam abbahagyni a mosolygást. Azt hiszem ez a nap mégse olyan borzasztó, mint gondoltam. Elég csak arra gondolnom, hogy az előbb Diego kvázi szerelmet vallott nekem.
- Na jó csajok, elég ebből, mert ma még vár ránk egy koncert és el is kell készülnünk! - a lányok nagyon csalódottak voltak, amiért tönkre tettem a pillanatot, de a végén még rám ragad ez a hatalmas nagy izgalom és ezt nagyon nem akarom. Az egész délutános próbát követően nem volt más hátra, minthogy összekészítsük magunkat. Sminkes és fodrász híján mindent magunk csináltunk, ez viszont sokkal szórakoztatóbb volt, mintha más csinálta volna meg.
- Csajok, gondolkodtam!
- Nocsak Candelaria, azt is tudsz? - viccelődtem, mire Cande megforgatta a szemeit.
- Szóval, a frizurádnak egyszerre kell sugároznia a vadságot, amit benned van és Francesca szolid és elegáns stílusát!
- Ami mit is jelent?
- Ne légy türelmetlen, hamarosan úgyis megtudod! Most viszont csukd be a szemed, mert Alba-val igazi hercegnőt faragunk belőled! - már előre féltem mi lesz ebből. A Cande szerinti hercegnő általában teljesen mást jelentett, mint ahogyan azt én gondoltam. Alba nekilátott a sminkemnek, Cande pedig a frizurámat igyekezte elkészíteni. Nem volt már sok időnk, ezért mindketten turbó sebességre kapcsoltak. A végeredményen alaposan meglepődtem. A hajam kontyba volt fogva, oldalt egy - egy göndör fürt hullott le. A sminkem is elég visszafogott volt, bár Alba csempészett a szemfestékembe egy kis csillámot is.
- Na és mégis miben fogok fellépni? Az utolsó pillanatban szóltam, szóval nem volt időm megnézni miben lépünk fel! - erre Cande odahozott nekem egy fekete, arany flitterekkel borított ruhát, ami tökéletesen passzolt Francesca stílusához. Az utolsó turnén azt akartuk, hogy a ruhák stílusa hűen tükrözze a karaktereink stílusát, ez is egyfajta búcsú az egész sorozattól.
- És íme az üvegcipellője kisasszony! - nyújtott át Alba egy fekete, csillámos balerina cipőt, pont olyat amilyet Francesca-ként hordtam a sorozatban.
- Csajok elképesztőek vagytok!
- Tudjuk, de most megyünk te meg öltözz át, mert már csak öt percünk van kezdésig! - a lányok magamra hagytak, én pedig belebújtam a ruhámba. Miután az öltözéssel végeztem, leültem a tükör elé és néhány utolsó simítást végeztem magamon.
- Gyönyörű vagy, ugye tudod? - a hangja csak úgy csilingelt a fülembe.
- Köszönöm, de igazából a lányok érdeme ez itt! - mutattam magamra, mire Diego felhúzott a székből.
- Biztos vagyok benne, hogy szuperek leszünk, ahogy mindig!
- Nos, az utóbbi időben egyáltalán nem voltunk szuperek, hisz annyit veszekedtünk.
- Én nem erre gondoltam. De azt hiszem te pontosan tudod mire gondolok most! - erre nyomott egy puszit a kézfejemre, amivel sikeresen belém fojtotta azt, amit épp mondani készültem. Pedig épp arra kértem volna meg, hogy hagyja ezt abba, de ezek után csak még jobban vágytam arra, hogy úriember módjára flörtöljön velem. Diego már épp menni készült, én viszont utána kiáltottam.
- Sok szerencsét! - megfordult és rám mosolygott.
- Ismétlem, a legszebb szerelmi történetbe csöppentem bele! - sóhajtott fel Cande, mire elnevettem magam.
- Oké csajok, akkor készen állunk? - mind a színpad mögé siettünk, majd Sergio elmondta a szokásos kis biztató beszédét, ahogy mindig és mi végig untuk, ahogy mindig. Ezek után nem maradt más hátra, minthogy nekivágjunk a koncertnek. Az első dal az En Gira volt, amit a Tienes el Talento és az Euforia követett. A tömeg hangosan énekelte velünk a dalokat és hallatszott a hangjukon, hogy nagyon élvezik az egészet. A három dal után volt egy kis szusszanásnyi időnk, amíg Tini és a srácok el nem éneklik a dalaikat. Addig mi lányok elmentünk átöltözni, az Alcancemos las Estrellas-hoz.
- Hallottátok, elképesztő a közönség!
- Mint mindig Alba. Tény, hogy a mi rajongóink a legjobbak és ez még csak a kezdet. Képzeljétek csak el mi lesz még itt, hisz ott van Európa többi városa, aztán Brazília, Argentína és ki tudja még hány országba fogunk még eljutni! - mondhatjuk, hogy ennél boldogabb még nem voltam. A barátaimmal énekelhettem, plusz egy csomó olyan országba eljutunk, ahol még sosem jártam. A koncert folytatódott, a tömeg pedig egyre hangosabb lett. Végül eljött az idő, hogy Diego-val ketten álljunk a színpadra. Én egy világoskék felsőben és egy neon zöld szoknyában voltam, ami pont passzolt Diego mellényéhez. Mindketten a lépcső aljára ültünk, ő pedig megfogta a kezemet.
- Francesca mi a baj? Látom, hogy nagyon szomorú vagy.
- Semmi Diego, csak tudod összevesztünk Marco-val és ez eléggé megvisel!
- Azt hiszem tudom, mivel vidíthatnálak fel! - erre Diego kézbe fogta a mellette lévő gitárt és belekezdett a Ser Quien Soy szövegébe. A tömeg elcsendesült és átéléssel hallgatták a dalt. A felénél én is becsatlakoztam, így a dalt közösen fejeztük be. Éneklés közben le se tudtam venni róla a szemeim. Újra átéltem azt, amit minden egyes alkalommal, mikor együtt énekeltünk és nem érdekelt minket, hogy vesz a kamera, csak kiénekeltük magunkból azt amit éreztünk.
- Diego, ez fantasztikus volt!
- Örülök, hogy tetszett. Egyébként, lenne itt még valami, Francesca! - erre közelebb húzott magához és mielőtt bármit is reagálhattam volna, megcsókolt. Na nem csak szájra puszi volt, hanem igazi rendes csók. A tömeg ujjongott, én viszont nem. Mert csak mi ketten tudtuk, hogy a csók nem egy színpadi csók volt... hanem egy igazi szerelmes csók.
- Rendben srácok, először kiosztom a szobákat, utána elmondom, a dallistát, hogy biztosan mindenki képben legyen. Ezek után kaptok néhány óra szünetet, majd próba és irány a koncert! Szóval a szobák elosztása a következő: Jorge-Ruggero, Mechi-Tini, Clara-Diego, Facu és Samu! - ezek után Sergio ránk nézett és alaposan elgondolkodott. - Lányok, veletek mit csináljak?
- Had legyünk egy szobában, légyszi, légyszi, légyszi! - kántáltuk kórusban és a hatás érdekében bevetettük a kiskutya szemeket is. Szerencsére Sergio nem tudott neki ellenállni, így végül mi hárman egy szobába kerültünk.
- Rendben, most, hogy meg volt az öröm, térjünk át a munkára. A dallistát előzetesen már megkaptátok, de eszközöltem rajta kisebb változtatásokat: A Veo Veo helyett az A Mi Lado lesz, amit Alba, Cande és Lodo fognak énekelni. A Luz Camara y Accion is repült, helyette a Rescata mi Corazon került bele, a felállás viszont marad, Ruggero énekel, Mechi pedig a felénél becsatlakozik. Még valami: Az On Beat és a Ven Con Nosotros közé beékeltem a Ser Quien Soy és az Aprendír Decir Adios akusztikus változatát, amit Lodo és Diego fognak előadni a sorozathoz hasonlóan! - köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Ugye Sergio most csak viccelt? Tuti, hogy nem fogok vele énekelni!
- Sergio, az elején még úgy volt, hogy a két dal külön lesz szedve jó távol egymástól! - vigyorogtam, ami inkább vicsornak tűnt, Cande meg is ütögette miatta a vállamat.
- Valóban, de visszanéztem a felvételeket és a hangotok nagyon passzol egymáshoz és tudom, hogy remek munkát fogtok végezni. Rendben, ennyi lett volna. Most menjetek csomagoljatok kis és pontban 4-kor várlak titeket! - remek, ez a nap is csodásan kezdődik. Miután Sergio befejezte a mondandóját, a lányokkal birtokba vettük a szobánkat.
- Pocsék ez a nap! - mérgelődtem és levágódtam az ablak melletti ágyra.
- Már alig várom, hogy hallhassalak titeket énekelni! - áradozott Alba, mire megdobtam őt az egyik párnával.
- Kár, hogy ezzel egyedül vagy!
- Tényleg, mit terveztek ma? Csak mert tudjátok, hogy ma van a szülinapom! - vigyorgott Cande. Az ő mosolya nem tűnt vicsorgásnak.
- Cande, tudod, hogy mennyire el leszünk fáradva a koncert után. De ne aggódj, majd máskor megünnepeljük!
- Hát persze, miért is hittem, hogy a legjobb barátnőim, majd velem akarják ünnepelni a szülinapomat! - azzal duzzogva kisétált a szobából.
- Nem kellene utána menni?
- Albi, totál felesleges. Ha meglátja milyen bulit szerveztünk neki, rögtön elszáll a dühe.
- Nekem viszont mennem kéne, beszélek Ruggero-val, hogy állnak az előkészületek!
- Rendben, én úgyis szerettem volna sétálni egy kicsit! - ezek után szétváltunk. Épphogy kiléptem a szobából, egy hang rögtön megállított.
- Alig várom, hogy megint együtt dolgozhassunk! - a falnak támasztotta a hátát és elővette a legcsábosabb mosolyát.
- Diego, megtennéd, hogy nem hozod rám a frászt?
- Ennyire csúnya lennék? - csak megforgattam a szemem és már mentem is. Sajnos Diego nem elégedett meg ennyivel és sebes léptekkel jött utánam.
- Na lazíts már egy kicsit! Te egyáltalán nem örülsz, a közös munkának?
- Nem, képzeld nem örülök neki! Az se lepne meg, ha te magad kérted volna meg Sergiot, hogy változtasson a dallistán!
- Na és ha így volt, akkor mi van? Csak annyit akartam, hogy a közeledben lehessek, talán ez baj?
- Mégis miért akarsz te annyira a közelemben lenni Diego? - erre elkapta a karomat és magához húzott. A kezem pont a szívén landolt és éreztem, hogy az övé is olyan gyorsan ver most, mint az enyém.
- Szerintem te is tudod rá a választ. Lodo, én...
- Kérlek ne mond ki, nem akarom hallani amit most mondani akarsz!
- Te meddig akarod letagadni? Mert én képes lennék szétkürtölni, ha kell akkor az egész világnak! Tudom, hogy te is ugyanezt érzed, szóval kár letagadnod!
- Tudni akarod az igazat? Igen, én is éreztem ezt, de már elmúlt. Boldog vagyok Thomassal és ha most megkérné a kezem, azonnal igent mondanék neki! - elhúzódtam tőle és inkább otthagytam. Fájt hazudnom neki, de ha most azt mondom, hogy én is legalább annyira szeretem őt, mint ő engem akkor csak még jobban bonyolítanám a dolgokat és ez az amit a legkevésbé szeretnék. - Csak ki kell érned Lodo! - motyogtam magamban, majd mikor kiléptem a hotelből, hagytam, hogy megeredjenek a könnyeim. Miért is hittem azt, hogy itt majd megtalálom a lelki békét amire most szükségem lenne. Ha lehet csak még jobban össze vagyok zavarodva. Sajnos odakint elég hideg volt, én pedig elfelejtettem kabátot vinni. Gondolkodtam rajta, hogy visszamegyek, viszont egy kellemesen puha anyag súrolta a csupasz vállamat. Nem kellett felnézzek ahhoz, hogy tudjam kihez tartozik ez a pulóver ami a vállamon landolt. Ő viszont finoman megemelte az államat és letörölte a könnyeimet.
- Gyere! - összekulcsolta a kezeinket és elindultunk. Fogalmam sem volt hová megyünk, de végül is teljesen mindegy volt.
- Diego, miért csinálod ezt?
- Mert látom, hogy nem vagy jól! A barátnőidnek hazudhatsz, de nekem nem. Ahhoz túlságosan jól ismerlek! Kérlek, ne kérd, hogy letagadjam amit irántad érzek, mert az nem menne! Szeretlek és nem akarom, hogy távol legyünk egymástól!
- Diego, én...
- Tudod miért jöttem össze Clara-val? Mert azt láttam, hogy egy fikarcnyit sem érdekellek és kellett valaki, aki mellett kontrollálni tudom az érzéseimet. Én megpróbáltam, de tényleg. Viszont akárhányszor Clarara néztem, mindig eszembe jutott, hogy mekkora pancser voltam amiért nem vallottam be neked rögtön az elején, hogy mit érzek. Talán akkor most nem lennénk ebben a helyzetben és nem utálnál ennyire!
- Sosem tudnálak utálni, Diego! - fújtam ki a levegőt, majd a mellkasára döntöttem a homlokom. Magához húzott és nyomott egy puszit a fejem tetejére. Egy pillanatra úgy éreztem, én vagyok az ébenfekete hajú hercegnő, akit megmentett a tökéletesre fésült hajú herceg. Kár, hogy a hercegnek van már hercegnője, ahogy nekem is hercegem, bár kitudja meddig. Le kellene zárnom a Thomas dolgot, mielőtt még megkérné a kezem, vagy valami. Diego végül megfogta a kezem és elindultunk sétálni. Hihetetlen milyen megnyugtató volt, hogy kettesben lehettünk. Szerencsére az utca nem volt tele emberekkel, így nem kellett félnünk attól, hogy esetleg félreérthetnék a dolgokat. A meghitt pillanatot a mobilom csörgése szakította félbe.
- Halló? - kérdeztem a vonal másik végéről pedig a tűzvörös hajú barátnőm hangját hallottam meg.
- Lodo, hol a francba vagy? Sergio már nagyon pipa!
- Fenébe, teljesen elfelejtettem. Épp sétáltunk, de sietünk vissza!
- Sétáltatok? Mégis kik?
- Diego is itt van velem! - erre Cande sikkantott egyet, szóval eltartottam a fülemtől a mobilt.
- Most azonnal meséld el, mi történt!
- Majd próba után, most leteszem!
- Baj van? Cande nem szokott így sikongatni.
- El fogunk késni, szóval jobb ha sietünk! - Diego ránézett az órájára, majd megfogva a csuklómat, elkezdtünk futni vissza a szállodához. Gyorsan elengedtem a kezét és mentünk a próbateremhez. Sergio ott toporgott az ajtóban és mikor észrevett minket, elég mérges volt.
- Elárulnátok, hogy hol voltatok? Már rég elmúlt négy óra!
- Ne haragudj Sergio, de Lodo rosszul volt és elvittem sétálni, hogy jobban legyen.
- Most már jól vagy? - kérdezte, én pedig bár még mindig remegtem, bólintottam. Diego Clara-hoz ment, de előtte még egymásra mosolyogtunk. Azt hiszem végre helyreállnak a dolgok, legalábbis remélem, hogy így lesz.
- Ez meg mi volt? - jöttek oda hozzám a lányok, mire megráztam a fejem.
- Majd a próba után elmondom! - Ezek után hosszú próba következett. Majdnem minden dalt elpróbáltunk, hogy minden flottul menjen este. Tánc közben Diego-val sűrűn egymásra néztünk és csak vadul mosolyogtunk egymásra. Igaza van, nem tudom letagadni, mennyire tetszik nekem. Próba után a csajokkal elvonultunk, hogy elmondhassam nekik részletesen mi történt. - Azt mondta, hogy szeret engem és a közelében akar tudni! - ecseteltem, a lányok pedig tátott szájjal hallgatták a beszámolómat.
- Bevallotta, hogy szerelmes beléd? - kérdezte Alba, mire bólintottam.
- Azt mondta csak azért jött össze Clara-val, mert szüksége volt valakire akivel engem helyettesíthet. Tudom, hogy önzőség, de annyira megkönnyebbültem, hogy nem őt szereti értitek?
- Belecsöppentem a legszebb szerelmi sztoriba! - áradozott Cande, én pedig képtelen voltam abbahagyni a mosolygást. Azt hiszem ez a nap mégse olyan borzasztó, mint gondoltam. Elég csak arra gondolnom, hogy az előbb Diego kvázi szerelmet vallott nekem.
- Na jó csajok, elég ebből, mert ma még vár ránk egy koncert és el is kell készülnünk! - a lányok nagyon csalódottak voltak, amiért tönkre tettem a pillanatot, de a végén még rám ragad ez a hatalmas nagy izgalom és ezt nagyon nem akarom. Az egész délutános próbát követően nem volt más hátra, minthogy összekészítsük magunkat. Sminkes és fodrász híján mindent magunk csináltunk, ez viszont sokkal szórakoztatóbb volt, mintha más csinálta volna meg.
- Csajok, gondolkodtam!
- Nocsak Candelaria, azt is tudsz? - viccelődtem, mire Cande megforgatta a szemeit.
- Szóval, a frizurádnak egyszerre kell sugároznia a vadságot, amit benned van és Francesca szolid és elegáns stílusát!
- Ami mit is jelent?
- Ne légy türelmetlen, hamarosan úgyis megtudod! Most viszont csukd be a szemed, mert Alba-val igazi hercegnőt faragunk belőled! - már előre féltem mi lesz ebből. A Cande szerinti hercegnő általában teljesen mást jelentett, mint ahogyan azt én gondoltam. Alba nekilátott a sminkemnek, Cande pedig a frizurámat igyekezte elkészíteni. Nem volt már sok időnk, ezért mindketten turbó sebességre kapcsoltak. A végeredményen alaposan meglepődtem. A hajam kontyba volt fogva, oldalt egy - egy göndör fürt hullott le. A sminkem is elég visszafogott volt, bár Alba csempészett a szemfestékembe egy kis csillámot is.
- Na és mégis miben fogok fellépni? Az utolsó pillanatban szóltam, szóval nem volt időm megnézni miben lépünk fel! - erre Cande odahozott nekem egy fekete, arany flitterekkel borított ruhát, ami tökéletesen passzolt Francesca stílusához. Az utolsó turnén azt akartuk, hogy a ruhák stílusa hűen tükrözze a karaktereink stílusát, ez is egyfajta búcsú az egész sorozattól.
- És íme az üvegcipellője kisasszony! - nyújtott át Alba egy fekete, csillámos balerina cipőt, pont olyat amilyet Francesca-ként hordtam a sorozatban.
- Csajok elképesztőek vagytok!
- Tudjuk, de most megyünk te meg öltözz át, mert már csak öt percünk van kezdésig! - a lányok magamra hagytak, én pedig belebújtam a ruhámba. Miután az öltözéssel végeztem, leültem a tükör elé és néhány utolsó simítást végeztem magamon.
- Gyönyörű vagy, ugye tudod? - a hangja csak úgy csilingelt a fülembe.
- Köszönöm, de igazából a lányok érdeme ez itt! - mutattam magamra, mire Diego felhúzott a székből.
- Biztos vagyok benne, hogy szuperek leszünk, ahogy mindig!
- Nos, az utóbbi időben egyáltalán nem voltunk szuperek, hisz annyit veszekedtünk.
- Én nem erre gondoltam. De azt hiszem te pontosan tudod mire gondolok most! - erre nyomott egy puszit a kézfejemre, amivel sikeresen belém fojtotta azt, amit épp mondani készültem. Pedig épp arra kértem volna meg, hogy hagyja ezt abba, de ezek után csak még jobban vágytam arra, hogy úriember módjára flörtöljön velem. Diego már épp menni készült, én viszont utána kiáltottam.
- Sok szerencsét! - megfordult és rám mosolygott.
- Ismétlem, a legszebb szerelmi történetbe csöppentem bele! - sóhajtott fel Cande, mire elnevettem magam.
- Oké csajok, akkor készen állunk? - mind a színpad mögé siettünk, majd Sergio elmondta a szokásos kis biztató beszédét, ahogy mindig és mi végig untuk, ahogy mindig. Ezek után nem maradt más hátra, minthogy nekivágjunk a koncertnek. Az első dal az En Gira volt, amit a Tienes el Talento és az Euforia követett. A tömeg hangosan énekelte velünk a dalokat és hallatszott a hangjukon, hogy nagyon élvezik az egészet. A három dal után volt egy kis szusszanásnyi időnk, amíg Tini és a srácok el nem éneklik a dalaikat. Addig mi lányok elmentünk átöltözni, az Alcancemos las Estrellas-hoz.
- Hallottátok, elképesztő a közönség!
- Mint mindig Alba. Tény, hogy a mi rajongóink a legjobbak és ez még csak a kezdet. Képzeljétek csak el mi lesz még itt, hisz ott van Európa többi városa, aztán Brazília, Argentína és ki tudja még hány országba fogunk még eljutni! - mondhatjuk, hogy ennél boldogabb még nem voltam. A barátaimmal énekelhettem, plusz egy csomó olyan országba eljutunk, ahol még sosem jártam. A koncert folytatódott, a tömeg pedig egyre hangosabb lett. Végül eljött az idő, hogy Diego-val ketten álljunk a színpadra. Én egy világoskék felsőben és egy neon zöld szoknyában voltam, ami pont passzolt Diego mellényéhez. Mindketten a lépcső aljára ültünk, ő pedig megfogta a kezemet.
- Francesca mi a baj? Látom, hogy nagyon szomorú vagy.
- Semmi Diego, csak tudod összevesztünk Marco-val és ez eléggé megvisel!
- Azt hiszem tudom, mivel vidíthatnálak fel! - erre Diego kézbe fogta a mellette lévő gitárt és belekezdett a Ser Quien Soy szövegébe. A tömeg elcsendesült és átéléssel hallgatták a dalt. A felénél én is becsatlakoztam, így a dalt közösen fejeztük be. Éneklés közben le se tudtam venni róla a szemeim. Újra átéltem azt, amit minden egyes alkalommal, mikor együtt énekeltünk és nem érdekelt minket, hogy vesz a kamera, csak kiénekeltük magunkból azt amit éreztünk.
- Diego, ez fantasztikus volt!
- Örülök, hogy tetszett. Egyébként, lenne itt még valami, Francesca! - erre közelebb húzott magához és mielőtt bármit is reagálhattam volna, megcsókolt. Na nem csak szájra puszi volt, hanem igazi rendes csók. A tömeg ujjongott, én viszont nem. Mert csak mi ketten tudtuk, hogy a csók nem egy színpadi csók volt... hanem egy igazi szerelmes csók.
